2014. március 2., vasárnap

BEJELENTÉS

Sziasztok... Szóval úgy döntöttem, hogy bezárom a blogot. Nincs mit tenni, nem jön az ihlet, nem tudom, hogy amit írok az jó-e. Nem látom a blog jövőjét. A sztorit látom, de egyszerűen nem élvezem az írását. Elolvastam az eddig megírt részeket, és rádöbbentem, hogy nem tetszik. Nem is így akartam írni ezt az egészet. Még nem tudom, lehet, hogy újrakezdem. Még átgondolom. xx

2014. január 3., péntek

Helyzetjelentés + Trailer

Sziasztok! 
 Először is...szeretnék bocsánatot kérni, amiért ennyit kések. Véletlenül kitöröltem az egész eddigi munkámat, szóval újra kell írnom az egész harmadik részt. Talán ennek így kellet lennie, talán így van a rendjén...DE! Addig is be szeretném mutatni a blog trailer-ért. A videót IDE kattintva nézhetitek meg. Barátkozzatok össze a trailer-videóval, én pedig dolgozom a következő fejezeten. Bár, nem nagyon lehet barátkozni egy trailerrel, megint csak hebegek össze-vissza. 
Ezer csók,
Pezz 


UI.: Köszönöm a 32 rendszeres olvasót, imádlak tietek!♥

2013. október 28., hétfő

Second.

 Sziasztok! Végre új résszel jelentkezem, amit már remélem vártatok! Nagyon örülök a 25 feliratkozónak és az oldalmegtekintések számának. Borzalmasan hálás vagyok nektek, hogy kivártátok a részt és velem maradtatok! Nagyon örültem a Facebookos és Twitteres üzeneteknek a bloggal kapcsolatban, igyekeztem mindegyikre válaszolni. Nem zavarlak tovább titeket, jó olvasást! :) A következő rész 4 komment után jön! :)
xx Pezz

- Akkor szállj a kocsimba. Majd visszajövünk a tiédért - mondta, majd megindult a jármű felé.
A félelemtől lélegezni sem tudtam. Egy ismeretlen a saját kocsijában akar elvinni ki tudja milyen helyre. Az ilyen történetek soha nem végződnek Happy End-el.
A számmal egy 'nem'-et rebegtem, mire szeme összeszűkült, szemöldökét összehúzta és öklét megfeszítette. Látszólag küzdött dühével, erejével és hirtelen haragjával.
- Szállj.. be... a... kocsiba. Most - parancsolta, szemével szinte égette az enyéim. Ökle szépen lassan megfeszítésből lággyá vált, nagy levegőket véve figyelte minden apró mozdulatomat, amint a járműje felé közeledtem óvakodva. Minden óvatosság nélkül kicsapta a kocsi ajtaját.
- Gyerünk, szállj be - mondta már kevésbé feszülten.
Szemeimet lehunytam, majd vettem egy borzalmasan mély levegőt. Elképzeltem, hogy mi történne ha most vennék utoljára levegőt a friss levegőről. Beszippantottam a fű frissen nyírt illatát és hagytam, hogy betuszkoljon az autó ajtaján.
Zokogtam, de nem hatotta meg. Egy mozdulattal bevágta az ajtót, s ő beszállt a kormány elé. Ajkaim kiszáradtak, ezért éreztem, hogy kicserepesedett. A visszapillantóba tekintve, megpillantottam szétsírt, szinte vörös szemeim. Egy hideg könnycsepp vonult végig arcomon, ami egyenesen az ölembe hullott. 
- Ne nézegesd magad, mert nem látom az utat a tükörben - jelentette ki a legnagyobb közönnyel. Semmi együttérzés nem honolt lila szemeiben. Érez bármit is egyáltalán? A fejemet elfordítottam, egész úton nem néztem felé. A kihalt, éjszakai várost fürkésztem. Többször eszembe jutott, hogy egy mozdulattal betöröm az ablakot és kiugrom, de ez képtelenség. Nem tehetek semmit.
- Megjöttünk.
- Mégis hova? - vettem erőt magamon, de hangom borzalmasan halk és rekedt volt.
- Hozzám - ahogy ezt kimondta, a szívem megrekedt. Talán pár pillanatra meg is állt. Hozzá. Ez a szó sehogy sem tetszett. Ahogy elképzelem a házát, biztosan egy hatalmas árok öleli magához. Bent lenyúzott állatok puha szőre a falakon. Előre félek.
Elmélkedésemből Liam mély hangja zökkentett ki.
- Szállj ki! - utasított. Az autóból kilépve, megcsapta könnyes arcomat a hideg - Gyere - ragadta meg a karom és magával rántott egy hatalmas bejárati ajtó felé. Félve körülnéztem, de sehol sem láttam árkot, de még csak egy vérszomjas pitbullt sem. Eddig egy teljesen normális háznak tűnik.
Rengeteg pillanat lett volna, amikor lehetőségem lett volna elszökni. Feltettem magamnak a kérdést: Megéri? Megéri magamra haragítani őt? Sőt. Sokszor azon is gondolkoztam, hogy ez egy 'kandikamerás' beugratóshow, aminek én vagyok az áldozata. Persze ennek az esélye fikarcnyi. 
Előhalászta kulcsait, majd kiválasztva a megfelelő darabot, a zárba helyezte. 
- Gyere velem - mondta, majd megragadta karomat és beljebb húzott. Szorításából nem tudtam eldönteni, hogy kedvesen szeretett volna beljebb tessékelni, vagy minél beljebb szeretett volna elrángatni, meggátolva a menekülésemet. Az egész cselekvés furcsa volt. Nem értettem, hogy mit akar.
Az ajtón belépve egy teljesen normális nappalit fedeztem fel. Az egész nem volt nagy, de otthonos. A nappalitól jobbra a konyha helyezkedett el, amellett pedig egy lépcső vezetett az emeletre. 
Liam gondosan felakasztotta kabátját a kijelölt helyére, majd nyújtotta a kezét az enyémért. Én csak összébb húztam magamon. E kabát zsebében van a telefonom és minden értékem. Jobban teszem, ha rajtam marad, még ha a ház agyon is volt fűtve. Ő csak kínosan elröhögte magát, majd legyintve a kezével beljebb invitált. Az arca kifejezéstelen volt, semmit sem bírtam leolvasni róla. Leült a kanapéra, majd megpaskolta a mellette lévő kis helyet, jelezve, hogy üljek le mellé. Megindultam, de az utolsó pillanatban az egyszemélyes fotelbe vágtam le magam. Ő csak morgással jelezte nemtetszését, majd végigpásztázott a szemeivel.
- Szóval, hallani akarod a magyarázatot? - kérdezte. Én csak félénken bólintottam, pedig nem is tudom, hogy így volt-e. Lehet, hogy nem is akartam ezt az egészet - Esetleg ijesztőnek találsz? 
-N-nem - dadogtam nem túl meggyőzően. Ajkát félmosolyra húzta, majd elkezdett regélni.
- Gondolom, hogy rohadtul nem érdekel az előzmény, csak az, hogy miért vagyok ilyen... - mondta, de az 'ilyen' szónál megakadt. Vett egy mély levegőt és folytatta - Végzős voltam, már túl voltam az érettségin, szóval nem is voltam már igazán gimis. Aznap este az utolsó közös bulira készültem. Nagyon adtam a kinézetre, ezért mindent előre elkészítettem, majd elmentem tusolni. Emlékszem, hogy anyám aznap tartott nagytakarítást, ami nála a ház minden kis zugába elterjedt. A fürdőszobába is. Új törülközők felaggatva, felmosás és a csap lepucolása. A felmosás nem a legszerencsésebb a ház ezen részében. A zuhanyfülkéből kilépve a lábam megcsúszott. Anya elfelejtette visszatenni a zuhanykilépőt. A fejemet a csapba vertem, a testem pedig a hideg, vizes földön feküdt. Nem tudtam sem mozdulni, sem kiabálni - tisztán láttam a szomorúságot az arcán, ámbár még mindig nem értettem kinézete miértjét - Az volt az életem utolsó pillanata.
Ahogy e szavakat kiejtette, én a kezemet a szám elé kaptam.


2013. augusztus 20., kedd

First.

 Kedves olvasók! Megérkezett az első rész, melyet remélem elég sokan vártatok már! Úgy döntöttem, hogy nem írok minden rész elejére ilyen kis köszöntőt, csak ha valamit szeretnék közölni veletek. Remélem mindeninek tetszeni fog a kezdet, és remélem minden olvasó át fogja érezni az alaphangulatot! A lényeg, hogy a következő rész 3 megjegyzés után jön. Remélem tetszeni fog!

 *
A kezeimet a kormányra szegeztem, tekintetemmel pedig az utat fürkésztem. Szeretek éjszaka vezetni. A hold bevilágít az ablakon, a csillagok fent ragyognak az égen, én pedig halkan hallgatom a rádiót, amolyan hangulatfokozóként.
- Remek - suttogtam magamban, amikor a telefonom képernyője kivilágosodott, majd növekedő hangerővel rázendített a Can't Hold Us Macklamoretól, Ryan Lewistől és Ray Daltontól. A jobb kezemet levettem a kormányról és az anyósülésen heverő telefonomhoz nyúltam, majd elolvastam a hívó nevét.
- Szia anya-köszöntem.
-Faith, elfelejtettük a bevásárlólistádhoz írni a lisztet - kezdte, mire elmagyarázta, hogy milyen fajtát hozzak. Miután biztosítottam, hogy nem felejtem el, le is tette.
 A szupermarket mellé kiállított parkolórészhez hajtottam. A kocsiból kiszállva a kis listámat olvasgattam, melyre gondosan fel volt írva mindenhez a márka neve és az ára. Hát, mi tagadás..anyuék maximalisták.
Az önműködő ajtó kinyílt én pedig óvatosan belépkedtem a hatalmas épületbe, ami kongott az ürességtől. Végigsétáltam a sorok között, miközben a bevásárlókocsimat toltam.A tejtermékekhez érve, gondosan végigszemléltem az összes árut, majd leemeltem a megfelelő darabot. A vásárlás ilyenkor jó. Senkivel sem kell dulakodni az utolsó zacskó mogyoróért és senki sem áll sorban a kasszánál. Ráérősen mentem körbe a nagy áruházban, keresve a felírt termékeket.
Önelégült mosollyal léptem ki az ajtón, jelezve, hogy mindent sikerült beszereznem. Persze, senki sem látott, hiszen csak az én autóm parkolt kint a parkolóban, ami így elég tágasnak tűnt.


Bepakoltam a csomagtartómba a vásárolt dolgokat, majd két fényszóróra lettem figyelmes, ami közvetlenül mellettem haladt el a hozzá tartozó járművel. Az autó fekete volt, ablaka sötétített. Vettem egy mély levegőt, majd lecsaptam a csomagtartó tetejét. Óvatosan beszálltam a kormány elé és becsatoltam magam. A visszapillantón állítottam egy kicsit. Akaratom ellenére is a tükörbe pillantottam, az autóból kiszálló alakot fürkésztem. Tisztán láttam, hogy csokoládébarna haját utoljára megnézi a tükörben, majd elindult a bejárat felé. Egy pillanat alatt megállt és remegni kezdett. Mély lélegzeteket vettem, miközben a látványt néztem. Megfordult, tisztán láttam ahogyan szeme elszíneződik és lila színt ölt magára. Kezén alvadt vér jelent meg, erei kidagadtak. Riadtan döntöttem neki a fejem a támlámnak, majd erőt véve magamon és újra belenéztem a tükörbe, de meglepetésemre csak egy nagy feketeséget láttam. Hátrapillantottam, hogy megnézzem mégis miért nem látok.
- Ááá! - sikítottam, amikor az ablakban megpillantottam az alakot. Közelebbről még ijesztőbbnek tűnt.
- Szállj ki! - utasított egy rekedtes, mély hang, aminek nem mertem nemet mondani. Teljesítettem a parancsát és rettegéssel az arcomon meredtem a fiúra. A szeme szikrákat szórt.
- Kérlek ne bánts! - kérleltem, majd bedühödött mozdulattal a legközelebbi fához lökött és ahhoz szorított.
- Mi a neved?
- Faith - suttogtam megsemmisülve.
- Liam - bólintott - ha bárkinek is mersz szólni rólam…
- Nem fogok, csak kérlek ne bánts! - vágtam rá, még mielőtt kimondta volna, azt amit akart. Óvatosan bólintott, majd lazábbra vette a szorítását.
- Ne félj! Amíg nem szólsz senkinek sem, nem bántalak – mormolta lehajtott fejjel, én pedig összeszorított szemekkel könnyezni kezdtem.
- Mégis… mi vagy te? - kérdeztem szótagolva a sírástól.
- Ne itt beszéljük meg – mondta, majd kiengedett a szorításából - Hallani akarod? – kérdezte, mire határozatlanul bólintottam. Fogalmam sem volt, hogy hallani akarom-e, de nem is ez volt a lényeg.  Nem mertem neki nemet mondani - Akkor szállj a kocsimba. Majd visszajövünk a tiédért.

2013. augusztus 19., hétfő

The Story.

Liam Payne talán csak egy átlagos, zárkózott fiúnak tűnik. Igen, az utóbbi igaz is, de korántsem átlagos. A hold, a csillagok és az éjjeli szél. Ennyi kell neki az átváltozáshoz. Nem, ez a blog nem tartalmaz vámpírokat és vérfarkasokat, ám nyugtalan éjszakákat, alvadt vért és lila szemet annál inkább.
 Faith akarata ellenére is kitart a fiú mellett, talán barátság, talán szerelem miatt. Ezt még ő maga sem tudja igazán. Azzal viszont teljesen tisztában van, hogyha kiderül a fiú titka, az a vesztét is okozhatja.